A Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség támogatásával ismételten lehetőség nyílt arra, hogy a Kiskunmajsán működő iskolák diákjai egy drogprevenciós előadáson vegyenek részt. A felső tagozatos, illetve középiskolás tanulók Marosi Antal előadásában arról hallhattak, hogy mi megy tönkre az emberi szervezetben a drogok hatására és ez milyen visszafordíthatatlan folyamatokat eredményez. Szűcs Ágnes iskolavédőnő elmondta, hogy nagyon örülnek ennek az előadásnak, mert egy teljesen más szemléletmóddal mutatja be a drogoknak a hatását.