Múlt vasárnap a délelőtti szentmise keretében áldották meg a jubiláló házaspárokat a majsai katolikus templomban. Csík Antal és felesége, Balog Ilona az 55. házassági fordulójukat ünnepelték idén, így ők is ott voltak a szertartáson. Meglepetés is várta őket. A Pro Urbe-díjas helytörténész és neje a Csík család számos tagját felfedezhette a Majsa újratelepítésének 280. évfordulójára felállított szelfiponton, az anno képek sokasága között. – Anyai ági családom tagjai közül a nagymamám, nagynéném és nagybátyáim is láthatók a régi képeken. Bandi nagybátyám a két világháború között volt katona és az ő korabeli mundéros fényképe is ott van a tablón, melyen mi is feltűnünk egy karácsonyi felvételen a lányainkkal – mesélte örömmel Csík Antal, aki feleségével, Ágnes lányukkal és Kata unokájukkal együtt is megörökítette az örömteli napot – számolt be a baon.hu portál.
Csík Antal évtizedek óta fáradhatatlan szorgalommal kutatja Majsa múltját, munkájának köszönhetően rengeteg értékkel gyarapodott a helytörténeti gyűjtemény. A régi idők történeteit is rögzítette, melyek közül többet is közreadott a helyi lapokban, illetve kiadványokban. 2009-ben jelent meg a Majsa Alapítvány támogatásával a Csík Antalógia című kötet, melyben a kiskunmajsai helytörténész az Új Kun-Majsa újságban megjelent publikációi olvashatók. A régi embereket, időket idéző történetekből most „A majsai harangok kétszer mentek háborúba” című írását idézzük.
„Majsa középkori elődje Mayossaistvánszállása a jelenlegi északkeleti részén, a volt MHSZ-lőtér szomszédságában állt. Valószínű az 1541. évi török hadjárat alatt pusztult el ez a település. Hogy kis templomának a harangja hova lett, nem tudni.
Az a legenda járja a marisi Nagyrétről, hogy oda süllyesztették a harangokat Mayossaszállás menekülő lakói. A zúgó nádasból a régi emlékezők gyakran hallani vélték a víz alatt meg-megkonduló harangokat.
A pusztává vált legelőként használt Majsát (1743) tószegi családok kezdték építeni, mint első betelepülők, papjukkal Virág Györggyel. A tószegiek hoztak-e harangot vagy az üllésiek nem tudni. Az 1745. Canonica Visitatioban harangozó bérét rögzítik. 1761-ben már két harangról szólnak a följegyzések egy ötven, és egy nyolcvan fontosról. Ekkor Szabó József majsai plébános adományokból egy új öt mázsa 33 fontos harangot öntet. A harangozó munkája is megnő, mivel a toronyba órát szerelnek és annak a kezelését is neki kell végezni. 1786-ban Terbe István Pesten 11 mázsás új harangot öntet. Ekkor már négy harang van a toronyban. Rendezik a harangozó bérét, úgy, hogy részesedést kap minden harangozás után. Ez aztán odavezetett, hogy az elöljáróságnak szabályozni kellett, hogy a „sokízbeli harangoztatások megszűnjönek!” Sikerült azt úgy leszabályozni, hogy harangozó nem lévén, 1808-ban Butty Mátyás szabómester harangozott másodállásban. Az elrepedt lélekharang helyett két újat öntet a tanács Eberhard Henrik pesti harangöntővel, Szt. Flórián és Szt. Borbála tiszteletére.
A harangozónak is megtoldják a bérét, a 25 pozsonyi mérő búza és 45 forint mellé még egy „darabka földet a kántoré szomszédságában a Szabadkára vezető út mellett” kap.
Terbe István bíró 1841-ben elkészítette Majsa eddigi legnagyobb harangját a 22 mázsás nagyharangot, Horning József pesti harangöntővel. Azonban nem sokáig hívogatja szép hangjával Majsa népét ünnepi ájtatosságra, mert 1916-ban több társával „bevonult a háborúba”, hogy ágyúként pusztítsa az embereket.
Pótlásra csak 1922-ben gondolhat a város, amikor az Eklézsia Rt. harangöntő céggel 4 harangot öntet. 1922. március 25-én a váci püspök szenteli fel őket. A majsaiak nem voltak megelégedve az új nagyharang hangjával, mert a régi hangja ércesebb volt, enyhe időben Félegyházára is elhallatszott.
1943-ban újból „háborúba vonul” nyersanyagként a kis második harang és a nagy második harang, melyek pótlására még a mai napig nem került sor. A harang sorsa összefonódik a város sorsával, hirdet örömet, dicsőséget, ünnepet, halált. Misére hív, árvizet, tűzvészt, ellenséget jelez.
A határban dolgozók ha meghallották a harangszót megálltak munkájukban és kalaplevéve imádkoztak. Ma legfeljebb annyit mondanak „na húzzák a levesmarsot”. A felszentelt harang hangjának bajelhárító erőt tulajdonítottak – ha vihar jött, elé harangoztak, hogy elriasszák a gonoszt. Mondták is „megszólaltak a nagy kutyák, ugatják a bűbájosokat.” Nagyszombaton mikor megszólaltak a harangok, gyerekek, felnőttek söprűt ragadtak és „kígyók-békák távozzatok” felkiáltással körülsöpörték a házakat. Temetéskor a harangszó elárulja még a halott anyagi helyzetét is, így tartják Majsán: a szegénynek a kis harang vékony hangja hirdeti „inge-gatyája, inge-gatyája”. A gazdagnak a nagy harang mélyhangon így szól, „földje-tanyája, földje-tanyája, barma, gulyája”. Ha meg tűz volt, félreverték a harangot, annyit kondítottak egymás után, amelyik tizedben volt a tűz. Árvízre 1940–41-ben verték félre a harangot Majsán, mikor nagy belvízkor be akart a víz törni. A harang hangjából az időjárásra is következtettek, ha tisztán hallatszott a harangszó jó idő lesz, télen pedig száraz hideg. Ha tompán szól, nedves, esős, ködös idő várható.
Még a régi majsai falucsúfoló is a haranggal kapcsolatos: A püspök érkezését várták Majsára, – hogy a magasrangú vendéget méltóképpen fogadhassák – csatárláncszerűen gyerekőrséget állítottak a félegyházi országútra. A gyerekeknek az lett volna a feladatuk, ha a püspök hintója Majsa határához ér egymásnak továbbkiabálva tudassák az érkezését. A gyerekek szokás szerint eljátszadoztak, egyszer csak egy sündisznó ballagott ár az úton. Lett nagy öröm, kiabálták, „ott a tüskös, ott a tüskös!” A csatárlánc vége felé meg már úgy értették „ott a püspök”. Ekkor húzták meg Majsán a nagy harangot először – valószínűleg utoljára is – egy sündisznó tiszteletére.”
