2.1 C
Kiskunmajsa
2022, november 28. hétfő
spot_img

KISKUNMAJSA: SZENT IVÁN-ÉJJEL KÖSZÖNTÉK MEG A HÍVEK KOSIK SÁNDOR ATYA TIZENHÉT ÉVI PAPI SZOLGÁLATÁT

A majsai katolikus egyházközség június 25-én a plébánia kertjében tartotta hagyományos Szent Iván-éji zenés rendezvényét. Az esti misét követő rendezvényre sokan gyűltek össze, hiszen ekkor búcsúztak el Kosik Sándor plébánostól, akit tizenhét évi majsai szolgálat után áthelyeztek Hajósra. Az atya útravalóul nem csak szép szavakat vihetett magával, hanem egy majsai termékekből összeállított csomagot, valamit egy új kávéfőzőt is. Kosik Sándor szolgálatát egy különleges emlékkötettel is megköszönték, amiben ismerői írták le gondolataikat, valamint sok fénykép is emlékezteti majd az atyát Kiskunmajsára és talán az a vastaps is, amit a könyv átadásakor kapott
Az esten jelen volt Majsa új plébánosa Vincze Attila atya is, akit szintén megajándékozott egy majsai termékcsomaggal az egyházközség. Vincze atya korábban volt már majsai káplán, később Nemesnádudvar plébánosa lett, legutóbb pedig Hajóson szolgált.
A szeretetvendégség után ismét volt fényfestés a majsai templomnál. A megelevenedő történet is tisztelgés volt Kosik atya majsai éveinek.

Kapcsolódó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Kövess minket!

8,853RajongókTetszik
504FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img

Legfrissebb cikkek