26.5 C
Kiskunmajsa

KISKUNMAJSA: ÜLÉST TARTOTT A HELYI VÉDELMI BIZOTTSÁG

- Hirdetés-spot_imgspot_img

November 19-én ülést tartott a helyi polgári védelmi parancsnokság, ahol áttekintették a koronavírus-járvány miatti helyzetet. Patkós Zsolt polgármester, a védelmi bizottság vezetője számolt be a majsai helyzetről, illetve arról, hogy tavaszi néhány tucatról, már több mint 6 ezer főre emelkedett az igazoltan koronavírusos megbetegedések száma Bács-Kiskunban. Az ülésen elhangzott: a majsai járásban jelenleg 86 személy van karanténban, akik egy része tünetmentes, kontaktszemély. G. Kovács Gábor alezredes, a majsai rendőrőrs parancsnoka arról számolt be, hogy majsaiak többsége fegyelmezetten betartja a helyi- és a kormányrendeleteket. Mindössze húsz körüli azoknak az eseteknek a száma, hogy intézkedni kellett a kijárási tilalom megsértése miatt. Dr. Kiss Tibor főorvos, a kistérségi járóbeteg szakellátó vezetője elmondta: már a normál influenza okozta megbetegedések is megjelentek. Mint elhangzott: Majsán is nagyon leterheltek az egészségügyben dolgozó szakemberek, ezért továbbra is türelmet kérnek minden pácienstől. – Megerősödött az a vélemény, hogy igenis szükség van a kötelező maszkhasználatra annak érdekében, hogy megfelelő számú egészségügyben dolgozó tudjon gondoskodni egy ellátható betegszámról – fogalmazott Patkós Zsolt, aki hozzátette: nemcsak az önkormányzat által fenntartott intézményekben, hanem más munkahelyeken és sajnos olyan intézményekben is megjelent a koronavírus, ahol igen nagy a kockázata a vírus okozta szövődményeknek.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img