6.6 C
Kiskunmajsa

MAJSAI KÖZREMŰKÖDÉSSEL: DIVATBA JÖHET BÁCS-KISKUN

- Hirdetés-spot_imgspot_img

MAJSAI KÖZREMŰKÖDÉSSEL: DIVATBA JÖHET BÁCS-KISKUNA kalocsai virágos motívumok és a halasi csipke is megjelent már a ruházatokon mint díszítőelem, és Kiskunhalas büszkeségében az ékszerkészítők szintén láttak fantáziát. Bács-Kiskun megyében számos ismert és kevésbe ismert motívum is fellelhető, melyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a modern ruházaton, a mai divatban is feltűnjenek.A megyei önkormányzat is így gondolta mindezt, és a ruhák tervezésére Bükki Tamara kapott megbízást.– Izgalmas a feladat, amire vállalkoztam, hiszen a különböző településekről ajánlott, fényképeken kapott motívumokat kell az anyagokba, ruhákba álmodnom. Érkezett már a tervezéshez olyan ötlet is, hogy a természet által „alkotott minták”, mint például egy kiszáradt, kicserepesedett szikes tó is lehetne díszítőelem. Fontos szempont a tervezésnél, hogy olyan ruhákat kell elkészíteni, amelyeket a hétköznapokon is lehet majd viselni, de az elképzelések között éppúgy szerepelnek az elegánsabb változatok – mesélte a kiskunmajsai származású vállalkozó, akinek saját tervezésű ruhái Tamka márkanéven kerültek piacra.– A fazonok könnyen viselhető, egyszerű szabásvonalú ruhák lesznek, és szeretném, ha nadrágok is lennének a kollekcióban. Az anyagok kiválasztásánál nagyon fontos, hogy könnyen kezelhetők legyenek, lehetőleg ne kelljen vasalni őket, ne gyűrődjenek. Szeretnék hagyományos anyagokat is használni, mint például a kékfestő. A megvalósításnál különböző technikákat alkalmazunk majd: kézi és gépi hímzést, textil- vagy selyemfestést. Szeretnék táskát és cipőt is tervezni a ruhákhoz, valamint ékszereket – vázolta az elképzeléseket Bükki Tamara, aki húsz ruha terveit készíti el; közöttük lesznek azok, amelyek beemelhetik a divatba a Bács-Kiskun megyei motívumokat.(Forrás: Bácsmegyeháza – 2020. december – bacskiskun.hu)

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img