11.2 C
Kiskunmajsa

MEGMENTETTÉK ÉS FELÚJÍTOTTÁK A RÉGI ARTÉZI KUTAT CSÓLYOSPÁLOSON

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Tavaly belterületi kerékpárút épült Csólyospáloson. A kivitelezés során derült ki, hogy a központban egy, a múlt század közepén készített, ma már nem működő közkút is útban van. Az önkormányzat képviselő-testülete a 70 éves műtárgy elbontása mellett foglalt állást. Két helyi lakos – Kapás Ferenc és Kiss Árpád – viszont beadvánnyal fordult a szenátorok felé a létesítmény megmentése érdekében. A grémium salamoni döntést hozott: amennyiben a kútmentők működőképes állapotba hozzák, maradhat a műtárgy, a kerékpárút ki fogja kerülni. – Olyan határozatot hoztunk, hogy amennyiben a beadvány készítői vállalják, hogy működőképes állapotba hozzák a kutat, akkor az a helyén maradhat. Ők ezt elvállalták és az ígéretüket teljesítették is – mesélte Á. Fúrús János polgármester. Néhány éve felmerült, hogy a községháza előtti park öntözését is erről a kútról oldják, de annyira rossz állapotban volt a kút, hogy mindez nem valósulhatott meg. Az egyik ötletgazda, Kapás Ferenc elmondta: a biciliút építése felgyorsította a „kútmentést” és Kiss Árpáddal együtt elkezdték a munkát. – Jelenleg úgy 40-50 liter víz nyerhető innen percenként – tette hozzá Kapás Ferenc, aki úgy véli nagyon jó minőségű a kút vize, amit be fognak vizsgáltatni. Kiss Árpád ötletére még egy csobogó is került a térre. Az objektum mellé alkotott egy szökőkutat is, amely a hét évtizede létesített kút mélyéből nyeri a vizet és mozgásérzékelővel működik. Ez azt jelenti, ha valaki elsétál mellette, automatikusan működésbe lép.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img