1 C
Kiskunmajsa

NAGY ANDRÁS POLGÁRMESTER BESZÁMOLT JÁSZSZENTLÁSZLÓ LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEIRŐL

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Jászszentlászló elkészítette a saját, a Jászszentlászló-Móricgát önkormányzati társulás és a közös önkormányzati hivatal zárszámadását. Nagy András polgármester elmondta: a község idei költségvetésében elvégezték a módosításokat és kijelenthető, hogy Jászszentlászló költségvetése stabil. A már megvalósult fejlesztések közül kiemelkedik az új bölcsőde építése, amelynek ünnepélyes avatóját augusztus 21-én tartják.Egy újabb útfejlesztés – az elmúlt időszakban immár a tizenharmadik – is elkészült a Móra Ferenc és az Iskola utcáknál. Egy régóta várt útfelújítás is megkezdődött Jászszentlászló és Móricgát között. A következő időszak legnagyobb munkáját a szennyvíztelep bővítése jelenti. A kivitelező kiválasztása után, várhatóan jövő év tavaszán kezdődhetnek a munkák. Nagy András örömmel számolt be, hogy kisebb korlátozásokkal, de megnyithatták az öregek otthonát. Más területeken, intézményekben, iskolákban is visszatérhetett szinte minden a megszokott rendbe, de a hatályos járványügyi előírások betartására ügyelni kell. Jövő héttől változik az önkormányzati hivatal munkarendje, azaz visszaáll a régi ügyfélfogadás rend, amikor szerda kivételével várják az ügyfeleket. A polgármester arról is beszélt, hogy újra megkezdték a betegszállítást és tervezik egy kupakgyűjtőszív felállítását is. A helyi ünnepnapok közül már eldőlt, hogy nem tartják meg a falunapot, de egyéb rendezvényekre várják a lakosságot. Patyi Norbert alpolgármester elmondta: Nagy Feró és a Beatrice ad majd koncertet június 26-án Jászszentlászlón. A koncert ingyenes lesz, de csak védettségi igazolással lehet megtekinteni.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img