Kezdőlap Csólyospálos NYILVÁNOS FŐPRÓBA ELŐZTE MEG A CSÓLYOSPÁLOSI SZÍNJÁTSZÓK BUDAPESTI NAGY SIKERŰ FELLÉPÉSÉT

NYILVÁNOS FŐPRÓBA ELŐZTE MEG A CSÓLYOSPÁLOSI SZÍNJÁTSZÓK BUDAPESTI NAGY SIKERŰ FELLÉPÉSÉT

0

A fővárosi Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán is bemutathatta a csólyospálosi „A legendás nyolc bé” társulata Nagy Béla: De Vasvári hol van? – avagy a titkos rendőrök éjszakája – című fantáziajátékát. A fellépés előtti nyilvános főpróbát január 29-én, a csólyospálosi Közösségi Házban tartotta az Á. Furus Jánosné vezette amatőr társulat.
A csólyospálosi fiatalok a Pajtaszínházi Szemle keretében, Bács-Kiskun megye képviseletében, január 30-án léphettek fel Budapesten.
A szemlével kapcsolatban Vidnyánszky Attila, Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója a következőket írta: „Azt szoktam mondani, hogy minden színházi előadás létrehozatala az alkotók szövetségre lépése egy közös ügy – az előadás sikere – érdekében. Ez nem csupán a „nagy” színházakban van így, hanem mindenhol, ahol emberek jönnek össze, hogy ki-ki a maga szerepét a többiekéhez illessze, és valami közöset hozzanak létre az együtt-játszás örömével. A pandémia ezeket a lehetőségeket is korlátozta, éppen a felhőtlen együttlétek lehetőségétől fosztott meg bennünket. Az a tény azonban, hogy az idén is lesz Pajtaszínházi Szemle, azt jelzi számomra, hogy sokan vannak, akik az együttlétnek a színházi formáját választják. Mert bár színházat csinálni sok vesződséggel jár, boldogság és taps a fáradozás jutalma.
Hét év után bátran kijelenthetem: a Pajtaszínház Program sikeres. Szeretik a résztvevők, a nézők és mi magunk is a Nemzeti Színházban! Az elmúlt évek során közösségek teremtődtek, kapcsolatok alakultak, barátságok szövődtek. A program immár hagyománnyá vált. A Nemzeti Színházban a Pajtaszínházi Szemle évről-évre a falusi amatőr színjátszás örömünnepe.”

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version