12.2 C
Kiskunmajsa

PÉLDAÉRTÉKŰ ÖSSZEFOGÁSRÓL TETT TANÚBIZONYSÁGOT CSÓLYOSPÁLOS LAKOSSÁGA

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Ha segíteni kell, akkor a csólyospálosiak már máskor is megmutatták, hogy képesek az összefogásra. Á. Fúrús János polgármester emlékeztetett minderre a február 19-én megrendezett jótékonysági esten megtartott köszöntőjében. Min mesélte: amikor a helyi önkéntes tűzoltóknak 2,5 millió forint kellett az új járművük megvásárlásához, a csólyospálosiak összeadták a hiányzó összeget.
A Csólyospálosi Tamburás Együttes – összefogva a Kalapos Néptáncegyüttessel – volt a házigazdája annak a jótékonysági estnek,aminek bevételét a Belák házaspárnak ajánlottak fel, akiknek januárban leégett a tanyájuk. Á. Fúrús János polgármestere elmondta: a település önkormányzata is felkarolta a nemes kezdeményezést, amelynek ötletgazdája Rácz-Mészáros Melinda volt. – Jó, hogy ebbe belevágtunk, mert nagyon jó érzés, ha segíthetünk az embertársainkon – nyilatkozta a Tamburás Együttes tagja.
A nagyszerű műsorszámokból összeállított esten adománygyűjtő edényt is kihelyeztek és végül közel 1 millió forint gyűlt össze a bajba jutottak megsegítésére, akik jelenleg szükséglakásban élnek.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img