6.1 C
Kiskunmajsa

PÉNTEKEN MÁR HASZNÁLHATÓ AZ ISTVÁN KIRÁLY UTCA FELŐLI MEGÚJULT PIAC PARKOLÓ

- Hirdetés-spot_imgspot_img

A majsai piacon zajló építkezés idején munkaterület volt az István király utcai parkolók egy része. Időközben az ott húzúdó gázvezetéken is felújításokat végeztek. Az építők levonultak, de mint kiderült területről, az alkalmatlanná vált volna a korábbi célra. A Városgazdálkodási Intézményre hárult a feladat, hogy elvégezzék a szükséges munkákat, aminek köszönhetően január 15-től ismét használni lehet az ottani parkolók tóbbségét. Fogl András intézményvezető elmondta: a csapadék elvezetését is meg kellett oldaniuk, és olyan réteget alakítottak ki, amit később aszfaltozmi is lehet. További munkákat is végez a cég a piacnál, így járdát is építenek az érintett szakaszokon. Fogl András elmondta: a külső piac területe nem közterület, ott parkolni és áthajtani is tilos. A jövőben ezért – hogy az átmenő gépjármű forgalmat megakadályozzák -, vagy elkerítik a piac külső szakaszát, vagy pedig oszlopokkal határolják le. A bejáróknál pedig zárható, felhajtható behajtásgátlókat helyeznek el. A külső piacnál, a fasoroknál lévő rönköket eltávolítják, mert azok nem bizonyultak jó megoldásnak és ott is kővel töltik fel a területet. Tervezik a régi betonkerítés elbontását is.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img