PORTRÉ: VENDÉGÜNK VAS CSABA, A MAJSAI SPEAKER
Az „Aréna” hangja volt több mint egy évtizeden keresztül Vas Csaba. A majsai sportguru volt a Kiskunmajsai Városi Sportcsarnok, azaz „Aréna” keresztapja, de a majsai kézilabdacsapatok becéi is tőle származnak. A „majsai speaker” a kézisek mellett a Kiskunmajsai FC kommunikációját is segíti. Középiskolában a kosárlabdázás is a szívéhez nőtt, ám több amerikai sportágat is kedvel, amelyek szabályait is jól ismeri. Csaba hangját a majsai rádióiból is sokan ismerhetik, első írásai pedig a Majsai Fórum című lapban jelentek meg. A Portré című műsorban Vas Csaba mesélt szpíkerkedés titkairól, aminek egyik fontos eleme a lelkiismeretes felkészülés. Csaba számára sport lételem és mostanában a kerékpározás is fontos szerepet tölt be a mindennapjaiban.