-0.7 C
Kiskunmajsa

SZANK: FELAVATTÁK A HŰTŐHÁZAT

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Ünnepélyes keretek között felavatták Szankon azt a hűtőházat, amelynek felépítésére területfejlesztési forrásokból összesen 300 millió forintot költöttek. Varga Ferencné polgármester beszédében kiemelte: Szank egy olyan értékkel gyarapodott, amely munkahelyeket is teremthet.Hozzátette: a fejlődési itt nem érhet véget és reményeik szerint újabb vállalkozások települnek a szanki ipari parkba. – Szank egy fejlődő település, amit az itt lakók tartása, szeretete is bizonyít – mondta köszöntőjében többi között Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke. Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője úgy vélekedett: az agrárlogisztikai központ egyfajta biztonságot jelent a termelőknek. – Ez a település valóban egy mintája lehet egy olyan településnek, ahova érdemes lesz ideköltözni, megmaradni. Szank nem csak turisztikai látványosságokkal épül, hanem ilyen, valóban a helyi gazdálkodókat, cégeket segítő beruházással – fogalmazott az Országgyűlés alelnöke.
A projekt keretében az igényelt támogatás segítségével, a helyi termékek piacra jutását segítő hűtőház és agrárlogisztikai központ építésére került sor Szankon. A projekt eredményeként az önkormányzat és vállalkozások által megtermelt mezőgazdasági termékek helyi piacokra való hatékony eljuttatását, a helyi termékek értékesítési csatornáinak infrastrukturális támogatását szolgáló agrárlogisztikai beruházás valósult meg. A beruházás révén a térségi vállalkozások által megtermelt mezőgazdasági termékek tárolására, sokkolásra, hűtve tárolására van lehetőség.
A fejlesztés keretében egy könnyűszerkezetes, acél hűtőház épült. A hűtőház 3 db egyenként 300 m² nagyságú hűtőtérből, 1 db 100 m² nagyságú hűtő/sokkoló részből, és egy 1000 m² nagyságú manipuláló térből áll majd. A hűtőházban iroda, teakonyha, öltöző és vizesblokk is található. A hűtőház területén egy hídmérleg is épült. A pályázat részeként eszközbeszerzésre, valamint marketing tevékenység megvalósítására is lehetőség nyílt.
Az agrár-logisztikai központ létrehozásával javul a települési – térségi mezőgazdasági termelők piaci jelenléte és értékesítői képessége, hiszen a megfelelően hűtött és tárolt áru piacképesebb termékként jelenik meg a piacon. Fokozott minőségbeli és árverseny érvényesül az ágazaton belül.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img