25.6 C
Kiskunmajsa

SZANK: RÉGÉSZETI ÁSATÁSOKAT VÉGEZNEK A KISKUN EMLÉKHELYEN

- Hirdetés-spot_imgspot_img

A megyei múzeum munkatársai múlt hét óta folytatják a feltárásokat a Kiskun Emlékhelyen, ahol már korábban is kutattak. A kettős körárok alkotta védelmi rendszerről nyilatkozott az ásatásokat vezető Rosta Szabolcs, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója.- Itt egy Árpád-kori kettős körárok rendszernek a feltárását folytatjuk, illetve fejezzük be – mondta el Rosta Szabolcs, aki hozzátette: annak idején itt egy kis falu, egy kis templommal létezett, aminek az eredeti nevét sem tudni, hiszen a Szank nevet már a tatárjárás után betelepülő kunok adták a településnek. – Tudományos szempontból nagyon jelentős ez a kistelepülés, hiszen ez az egyetlen régészeti lelőhely, ahol egy teljes tatárjárás kori erődítést tudunk feltárni – hangsúlyozta Rosta Szabolcs.A mostani munkálatok során mongol nyílhegyek, friesachi dénárok és gyűrűk is előkerültek. Valószínűsíthető, hogy itt is hasonló tömeggyilkosság történt, mint amilyenek kézzel fogható maradványait a mostani ásatás közelében, valamint Kiskunmajsa határában is megtalálták a korábbi feltárások során. Mint megtudtuk: a most zajló munkálatokat támogatja a község önkormányzata és régészhallgatók is dolgoznak a területen. A Kiskun Emlékhely közósségi oldalán megjelent felhívás szerint: a szakemberek szívesen fogadják az önkéntesek segítségét. Bővebb információ, jelentkezés Gajdos Klaudiánál a 06-70/810-5195-os telefonszámon.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img