Rékasiné Dr. Oláh Gizella javaslatára huszonegy éve állították fel a Születések fája emlékművet a község központjában. Az anyák napi ünnepség keretében azóta minden évben ezekre a fákra kerülnek fel az új fémlevelek, amiken az előző évben született szanki kötődésű gyermekek neveit örökítik meg. – Ez az ünnep és szokás, a mi hagyományunk, egyedül a szankiaké. Harmincnégy kisgyermeket köszönthettünk, akiknek többsége Szankon él, és azokat is, akik hazajöttek erre az alkalomra , mert a gyermekkorukat Szankon töltötték – hangsúlyozta Varga Ferencné polgármester a június 5-én tartott ünnepségen.A rendezvényen – amire sokan gyűltek össze -, a szanki óvoda nagycsoportosai adtak kedves műsort, akiket Tarnaszentmiklósi Róbertné Szekeres Szilvia és Gurdicsné Kónya Klára óvónők készítettek fel. A levelek felerősítése előtt Benes Roland plébános és Kósa István tiszteletes áldották meg a gyermekeket és családjaikat, majd az apukák felerősíthették az új levelet és megkondíthatták a születések harangját.A rendezvény hosszabb felvétele itt tekinthető meg:https://youtu.be/o2pGGOrBSjI