Kiskunmajsa méltán elismert vendéglátósa volt Varga Kálmánné Tóth Erzsébet, aki húsz éve alapította a Vasút Éttermet. A vendéglátóegység üzemeltetését lánya, Varga Brigitta öt év vette át. A mostani helyzetben az ételeket csomagolva szállítják a megrendelőknek. – Megpróbáljuk a régió településeit, például Szank, Jászszentlászló és Csengele lakosait is hozzánk irányítani. Helyben fogyasztható ételt mi sem tudunk biztosítani, de elvitelre minden formában felveszünk rendeléseket. A jelenlegi szabályozások azt is engedélyezik, hogy ételhordóban kiadhassuk az ételeket – nyilatkozta a Vasút Étterem vezetője, aki hozzátette: a pandémia ellenére maximális létszámmal dolgoznak és reméli, hogy mindezt tartani is tudják.