Kezdőlap Kiskunmajsa TIZENHÁROM LAKÁSOS TÁRSASHÁZ ÉPÜL KISKUNMAJSÁN – PROMÓCIÓ

TIZENHÁROM LAKÁSOS TÁRSASHÁZ ÉPÜL KISKUNMAJSÁN – PROMÓCIÓ

0

A Deák Ferenc utcában egy tizenhárom lakásos társasházat épít két majsai vállalkozó. Hosszú évek óta nem volt hasonló beruházás a Kiskunmajsán. A Kiskunmajsa Deák Hat nevet viselő lakópark 2022 júliusára fog elkészülni – nem meglepő módon a Deák Ferenc utca 6. szám alatt. A kétszintes épületben 13 lakást alakítanak ki, a legkisebb 43, a legnagyobb 89 négyzetméteres, mindegyiket kulcsra készen adják át majd a leendő vevőknek.A modern kialakítású – egyedi fűtéssel és a hősszivattyús légkondicionáló rendszerrel felszerelt – épületben helyet kap négy garázs is. A 16 személyautónak helyet biztosító parkolók és a zöldfelületek összesen 850 négyzetmétert tesznek ki. A beruházás kivitelezője a LAN-PLEX Kft., amelyet két helyi vállalkozó, Lantos Ádám és Bozóki Tamás alapított.– Kiskunmajsai lakosként jól ismerem a várost, az itt élőket, és az igényeiket is. Úgy gondolom, a megvalósuló beruházással egy, a városunkban valóban egyedülálló társasházat alkotunk, amely küllemében és kialakításában is maximálisan megfelel a 21. század elvárásainak – mondta el Lantos Ádám építészmérnök, aki a LANBA Kft-vel számos közcélú beruházást is megvalósított az elmúlt években a térségben. Hozzátette: a telek kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a lakópark a központhoz közel, ugyanakkor nyugodt, csendes környéken épüljön meg.Az energetikai beruházásokra szakosodott T-KOMPLEX Kft. vezetője, Bozóki Tamás pedig elmondta: „Már a tervezésnél hangsúlyt fektettünk arra, hogy a 21. század technológiáját hasznosítsuk az épület hő- és hangszigetelése során is. A lakások energiaigénye minimális lesz, ennek köszönhetően a lakók alacsony rezsiköltséggel számolhatnak”. A lakások ára 19,5 millió forinttól indul. A lakásokat 5%-os áfával értékesítik, és megvásárlásukhoz a CSOK-ot is igénybe lehet venni.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version