15.5 C
Kiskunmajsa

TOMORIS DIÁKOK A KATOLIKUS KÖZÉPISKOLÁK ORSZÁGOS MATEMATIKA VERSENYÉNEK DÖNTŐJÉBEN

- Hirdetés-spot_imgspot_img

A kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégiumban – csakúgy, mint az ország középiskoláiban – jelenleg online oktatás zajlik. – Nagyobb zökkenők nélkül, nyugodt, kiegyensúlyozott munka folyik – mondta el Farkas Zoltán igazgató, aki arról is beszámolt, hogy folyamatosan értékelik a tanári, tanulói-, és munkaközösségi visszajelzések alapján az így elvégzett munkát.Az érettségivel kapcsolatban egyelőre nincsenek újabb információk, de a legutóbbi javaslatok szerint elképzelhető, hogy a végzős évfolyamokat visszaengedik a nappali oktatásba. Minderről azonban felsőbb szinteken kell döntést hozni. A jelenlegi helyzetben még azt sem lehet tudni, hogy miként tudják megtartani a végzősök szalagavatóját.Farkas Zoltán örömmel számolt be arról, hogy a magyarországi katolikus középiskolák matematika versenyének január 27-én sorra kerülő döntőjébe bejutott a Tomori-gimnázium két tanulója, a 9.-es Fűz Barbara és a 12.-es Ancsa-Molnár Roland.Az igazgató köszönetet mondott az intézmény fenntartójának, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének az iskolának nyújtott támogatásokért, amiknek köszönhetően minden dolgozót teljes állásban tudnak foglalkoztatni. A középiskolában több karbantartási munkát is elvégeztek az elmúlt időszakban; festettek, takarították, felújították a parkettát a tantermekben. A kollégiumban jelenleg is zajlik a nyílászárók cseréje és elkezdődött az épület elektromos hálózatának felújítása is.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img