A kellemetlen szaghatás visszatérő probléma volt – különösen a nyári időszalban – a szennyvíztisztító környékén Jászszentlászlón. Erre a telepre érkezik Szankról is a szennyvíz, így a tisztító szinte állandóan túlterhelt, ráadásul a berendezései fölött is eljárt az idő. A két község vezetése együttműködve a telepet üzemeltető Kiskunvíz Kft-vel, most megpróbált átmeneti megoldást találni a problémára. A szanki végátemelő műtárgynál telepítettek egy nitrátadagoló állomást, aminek segítségével csökkenthetik a szaghatásokat.Egy energiahatékonysági pályázat révén pedig sikerült olyan fúvóberendezéseket telepíteni, melyek segítségével 20-25 százalékkal csökkenthetik a költségeket. A beruházásokhoz szükséges 50 százalékos önerőt, ami 3,6 millió forintot jelentett, az önkormányzatoknak kellett biztosítaniuk. A tervek szerint lesznek újabb fejlesztések is a régi szennyvíztelepen.Jászszentlászlón ugyanis hamarosan egy új, korszerű szennyvíztisztító épülhet állami támogatással. A beruházás az előkészítés fázisában van és várhatóan még idén kiírhatják a közbeszerzési pályázatot a kivitelezésre.